Kategória: Uncategorized @hu

Így válassz VALÓDI környezetbarát ajándékot – cégednek

Nincs is jobb annál, mint amikor egy fontos eseményhez érkezünk, és a hosszas tervezést, szervezést siker koronázza. Az elégedett zárásnak számos összetevője van, köztük a céget képviselő, reprezentációs célú ajándékoknak is fontos szerep jut: üzennek rólunk.

Ha szeretnénk, hogy az egyre szélesebb körben elterjedő környezettudatos szemléletnek ne csak látszólagosan, hanem valóban is megfeleljünk, válasszunk olyan terméket, amely a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal bír. És emellett más haszna is van, nem csak papíron mutat jól.

És hogy hogyan mehetünk biztosra? Összegyűjtöttük a zöld promóciós ajándékok buktatóit és a jó megoldásokat.

NEM ÖKO, ha több ezer kilométert utazik, mire eljut hozzánk, hiszen az utazás nagy mennyiségű környezetkárosítással, károsanyag-kibocsátással jár.

NEM ÖKO, ha olyan országból származik, ahol fogalmunk sincs, milyen környezeti, egészségügyi, emberjogi körülmények között gyártják. Gondoljunk csak arra, hogy Ázsiában vagy a Harmadik Világban a gyerekmunka, a nem megfelelő munkakörülmények mindennaposak.

HELYETTE

Válasz magyar terméket, mert a szállítással minimálisra csökkenthető a károsanyag-kibocsátás. Ha lakóhelyed közelében keresel, már nagyon sokat tettél.

Válassz hazai, kézműves terméket, mellyel hazai (kis)vállalkozókat támogatsz.

NEM ÖKO, ha túl olcsó. Hisz tudjuk, olcsó húsnak híg a leve. Mindenki kapott már egy-két használat után széteső tollat, mosás után minire összemenő vászontáskát, olyan gyenge minőségű noteszt, amit kb. semmire nem lehet használni.  Az „ökoság” abban is rejlik, hogy nem vásárolunk értéktelen vackokat, amik vagy gyenge minőségük miatt hamar a kukában végzik vagy nem használhatók semmire. Ezeket a termékeket is valahol legyártják,  előállításuk és a szállításunk a környezet rovására megy. Sok hűhó semmiért – hogy maradjunk a szólásoknál.

HELYETTE

Válaszd a MINŐSÉGET, az igényességet, az igazi értéket. Egy ajándéknak akkor van értelme, ha örülnek is neki, ha hasznát veszik.

Válassz olyan ajándékot, amelynek sokan tudnak örülni  (mindenki úgy sem tud), és ha nem is saját használatra lesz jó, boldogan, örömmel ajándékozzák tovább. Egy századik hűtőmágnest vagy céglogós, ízléstelen naptárt nem biztos, hogy szívesen adunk tovább, inkább marad a kuka vagy a fiók mélye. De van ennek értelme így?

NEM ÖKO, ha egy termék károsanyagokat tartalmaz. Egy kulacs, bár jó lehet arra, hogy kiváltsuk vele a környezetpusztítónak címkézett PET-palackokat, de ha nem megfelelő minőségű anyagból készül, akkor akár az káros is lehet. Gondolok itt az elmúlt időszak bambuszpohár visszahívásaira vagy BPA-tartalmú műanyagokra, melyekből károsanyagok szabadultak fel.

NEM ÖKO, ha az eladó pusztán csak üzletet lát a környezetbarát termékek árusításában. Sokan csak névlegesen illesztik az öko, zöld, green jelzőket termékeik mellé, anélkül, hogy a termék valóban ilyen értékeket képviselne (lásd fentebbi elvárások), csak mert úgy néz ki vagy egy aprócska elemére igaz a jelző.

HELYETTÜK

Válassz olyan vállalkozásokat, akik maguk is láthatóan azonosulnak fenntarthatósági törekvéseiddel és akár még jó tanácsokat is kaphatsz tőlük, hiszen ő maguk is ökoetikus fogyasztók és ezen értékek mentén vezetik vállalkozásukat. Valószínű, hogy jártasak ebben a témában, ismerik a fogyasztóid, a környezettudatos személéletmód csínját-bínját.

seedbonbon_handmade_natural

Üzenj valódi környezetbarát ajándékkal!

Irodai papírhulladékból készült magbonbonjainkkal nemcsak szimplán ajándékozunk, hanem fontos üzenetet is átadunk: fontos számunkra a környezetünk védelme. Gondoltad volna? Ökotudatosan gondolkodóknak itt egy izgalmas környezetbarát céges reklámajándék vagy ha zöld esküvőt tervezel, a tökéletes ajándékötlet a násznépnek.

A Seed Bonbon márka minden egyes tagja igazi újrahasznosított ajándék, amelynek fő alkotóelemét azok az irodai papírok adják, amelyek ahelyett, hogy a szeméttelepre vagy jobb esetben újrapapírként egy papírgyárba kerültek volna, ennél sokkal nemesebb feladatot kapnak tőlünk.

Minimális energiafelhasználás, kreativitás és kézimunka által egy teljesen új, dekoratív külsőt kapnak,  így alkalmassá válnak arra, hogy különleges alkalmakkor örömet okozzanak. Örömet okozhatunk velük, hiszen szépek, de emellett még egy izgalmas küldetésük van: elültetve őket idővel élő növényként születnek újjá, és vagy zöld fűszernövényként vagy színes virágözönként lepik meg az ajándékozottakat.

A magbonbonokat születésnapra, évfordulóra, esküvőre köszönetajándékként a násznépnek adhatjuk, de vállalati reklámajándékként, a cég fenntarthatósági törekvéseit kifejezendő is megállják a helyüket.

Minden termék egyedi darab, hiszen kézzel készülnek, és az is igaz, hogy általában keveset tartunk készleten, mert főként egyedi rendelések alapján készülnek a „friss” magbonbonok. Lehetőség van egyedi igények megvalósítására, így például a céges arculati színek vagy egy esküvő dekorációjához tudjuk igazítani a színeket, formákat és a csomagolást. Ehhez azonban időben kell gondolkodni, egy nagyobb rendelés vagy csúcsidőszak esetén akár heteket is kell várni a gyártásra.

Kézműves technológiával dolgozunk, kis energiafelhasználással, a gyártás és a szállítás során szem előtt tartjuk a környezet védelmét, ezért összességében egy tökéletes környezetbarát termékről beszélhetünk. Termékeink megvásárlásával olyan hagyományos vagy éppen ökoként címkézett ajándéktárgyat válthatunk ki, melyek vagy már unalmasak, vagy teljesen haszontalanok, de az sem ritka, hogy egy öko reklámajándék sok száz és ezer kilométerről, ellenőrizetlen gyártási körülmények közül érkezik, és bár lehet, hogy egységárát tekintve olcsóbb, de nem képviselik azokat a valós környezeti értékeket, mint mi.

Ha valódi környezetbarát, hazai különlegességet keresel, és még egyedi elképzeléseid és igényeid is vannak, jó helyen jársz, mert mi éppen ezeket a kívánságokat várjuk, hogy megvalósíthassuk.

Ajánlatunk környezetbarát vállalati (céges, logózható) reklámajándékot keresőknek

Ajánlatunk környezettudatos esküvői köszönetajándékot keresőknek (ajándékok a násznépnek)

Seed Bonbon webshop

Természetbarát ajándéktippek Gyereknapra

Az irodai papírhulladékból készült magbonbonok nemcsak azért különlegesek, mert új dimenzióba helyezik a virág-növény ajándékozást, hanem nagyon jó eszköznek bizonyulnak arra, hogy a gyerekek közelebbről is megismerjék a növényeket.

 

A különféle, tetszetős csomagolásban található magbonbonokat éjszakára áztassuk egy fél pohárnyi vízbe, majd öntsük a fel/szétázott magbonbonokat a folyadékkal együtt virágföldbe (általános virágföldbe vagy palántaföldbe). Ha a magbonbon nem ázott szét teljesen, kézzel morzsoljuk szét. Ezután takargassuk be vékony földréteggel és locsoljuk meg.
Tegyük világos helyre, és az első napokban nagyon figyeljük, nehogy teljesen kiszáradjon a föld. Esővízzel vagy forralt (lehűtött) vízzel locsoljuk, mert a túl kemény csapvíz elsavasíthatja a földet. Ha megfelelőek a körülmények, néhány nap alatt már ki is bújnak a kis növénykék, melyeket 6-8 cm korukban akár szét is ültethetünk, ha túl sűrűn nőnek.
A növények gondozását végezzük közösen a gyerekekkel, akik nagy lelkesedéssel vannak a saját nevelte növények felé, és közben játékos formában megismerik, hogyan lesz az apró magokból élő zöld növény, majd színpompás virág.

Jó szórakozást kívánunk!

Gyereknapra ajánlott termékeink:

Csúzli szett – fenntartható erdőgazdálkodásból származó juharfa csúzli és 8 darab virágmagos maggolyóval

WWF válogatás hazai védett nagyragadozókkal (támogatói termék)


Vizslabarát (támogatói termék)

Milyen virágok vannak a Pillangóskertben?

Gyakran halljuk a kérdést, hogy mit jelent, hogy Pillangóskert és milyen magok vannak ezekben a magbonbon dobozokban.

Íme a válasz:

A Pillangóskert elnevezésű magbonbon összeállításunkban olyan virágok magjait rejtettük el, amelyek egész nyáron át virágoznak, nem pusztán pár napig gyönyörködhetünk bennük. Ezek a virágok nemcsak hogy hosszú távon nyújtanak élményt, hanem hasznosak is, hiszen a beporzó rovaroknak hónapokig adnak táplálékot, köztük a névadó pillangóknak is, de a méhek is szívesen látogatják őket (a hazai méhektől nem kell félni, örüljünk, hogy jönnek hozzánk).

A magkeverékből egy magbonbonban többféle is kerül, ezért is kedvelt, hiszen így egyszerre többféle színű, formájú virágunk lesz.

Olyan virágok nőnek ki belőlük, mint a facélia vagy más néven mézontófű,

Körömvirág (virágából gyógytea vagy krém is készíthető)

Búzavirág

Napraforgó

Bársonyvirág (büdöske)

Sarkantyúka (virága kellemesen csípőskés, salátákat, szendvicsek ízét feldobja)

és végezetül kapor.

A kapor nemcsak ízletes fűszernövényünk, hanem akár tenyérnyire megnövő virágai igazi paradicsom a pillangóknak, táplálkoznak és pihennek rajtuk.

Alkalomszerűen más virágmagok is kerülnek bele, úgymint pillangóvirág, kaliforniai kakukkmák vagy éppen  margitvirág.

Aki a virágokat szereti, biztosan örülni fog a Pillangóskert összeállításoknak, melyeket április-június között  lehet elültetni, szabadba. Erkélyen, balkonládában vagy nagyobb edényekben is mutatós.

 

 

 

 

Itt vannak a chilik!

Igazán bevállalós meglepetés ajándékkal készültünk az októberi kiskertpiacra, amelynek tematikája a chili köré szerveződött. A mi fantáziánkat is megmozgatta a gondolat, hogy megalkossunk egy szenzációs összeállítást, és ültethető magbonbonnal kombináljuk a chili magokat. Miután mi is chili rajongók vagyunk, konkrét fajtákat kerestünk, így született kétféle összeállítás. Az egyikben a gyönyörűséges csokoládé és piros színű habanero magok vannak, egy dobozban összesen 4×3 darab mag, a másik összeállításba a brutális csípősségű trinidad moruga scorpion került (3×3 maggal). Mindkettőnek a termése nagyon szépséges, emellett csípősségük haladó és kezdő chili rajongóknak is biztosan elégedettségre ad okot.

A habanero erőssége a Scoville-skálán 300 ezer, a skorpióé 1 200 000, vagyis joggal mondják a világ egyik legerősebbikének.

Limitált darabszámban készítettük el, egyedi grafikával, karácsonyra vagy bármilyen alkalomra garantáltan örömet okoz.

Elültetni január-februárban már el lehet kezdeni, de a szakszerű termesztés érdekében érdemes felkeresni chilitermesztéssel foglalkozó oldalakat, videóportálokat.

A kapor egész nyáron át ültethető!

Mostanában többször kapom a kérdést, hogy van-e, és ha igen, melyik az a Seed Bonbon, amit a nyár folyamán bármikor el lehet ültetni. A válaszom, igen, vannak virágok és fűszernövények is, amelyek még ősz végéig elültethetők, közülük nálam a kapor a favorit. A többiről majd írok még.

És hogy miért a kapor?

A kapor ahogy nő, elfásodik a szára, ezért hogy mindig legyen friss, zsenge kapor a nyári kovászos uborkába vagy a tökfőzelékhez, célszerű folyamatosan vetni augusztusig bezárólag. És ez működik, a növények több ütemben biztosítják a zöldet. A látványa, az illata, a jellegzetes íze kihagyhatatlan a nyári kavalkádból.

Ha több terem, mint amire éppen frissen szükségünk lenne, vágjuk le, szárítsuk meg és lemorzsolva tároljuk. Másik kiváló tartósítási mód, ha egyszerűen megmosva, adagolva lefagyasztjuk. Jól fog majd jönni télen, hálásak leszünk érte.

De ha hagyunk egy-egy szárat megnőni, a tényérnyi virágok mágnesként vonzzák a lepkéket és a beporzó rovarokat, méheket. Csodaszép látvány, ahogy egy kapor virágján egyszerre többféle hasznos és színes rovar pihen meg. Mutassuk meg a gyerekeknek is, de felnőttként is magával ragadó látvány a kapor körüli forgatag. A kapor virágja idővel elszárad, ekkor össze is gyűjthetjük a magokat, amelyeket jövőre elültethetünk vagy akár gyógynövényként, fűszerként felhasználhatjuk.

Ha szeretnél kapros Seed Bonbont, a Zöldfűszerek és a Méh-és pillangóbarát kert válogatás is tartalmaz kapor magos magbonbont, de egyedi kérés alapján is készítek összeállításokat.

A Seed Bonbonok függetlenül attól, hogy mikor célszerű elültetni őket a bennük található mag miatt, száraz, nedvességtől védett helyen hosszú ideig tárolhatók.

www.seedbonbon.hu

Építsünk hotelt a méheknek és pillangóknak!

Jól ismerjük azt az Einsteinnek tulajdonított mondást, miszerint a méhek kipusztulása után legfeljebb négy éve van hátra az emberiségnek. Ne akarjuk megtudni, hogy ez igaz-e, inkább segítsük beporzó barátainkat.

Elsőre sokan meglepődnek, milyen ötlet már, hogy ezeket a „szúrós” rovarokat magunk közelébe csalogatjuk. Ezzel sokszor szembesültünk már, amikor az általunk készített Seed Bonbonok magjairól érdeklődnek, hiszen van közöttük méh- és pillangóbarát magkeverék. De tudni kell, hogy a beporzást végző rovarok nem agresszívek, ha nem bántjuk őket, csendben végzik a dolgukat, és nagyon jó nézni őket, ahogy ki-be repkednek az általunk készített otthonukból.

Az ablakpárkányon is elfér. Fotó: Orbán Zoltán

 

Igazán stílusos rovarhotel.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) is felhívja a figyelmet arra, hogy gondoskodjunk a magányosan élő beporzó fajokról is, amelyek nem támadékonyak, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni. A magányosan élő méhek és darazsak köztünk élnek a kertekben, a parkokban, az iskolákban és óvodákban, a lakótelepeken – még a sokadik emelet magasában is. Mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak. A méhek és darazsak mellett ezekben a rovarhotelekben más rovarok, például katicabogarak vagy éppen pillangók is szívesen időznek.

Vagy lehet a kertünk kiemelt dísze is. Fotó: Orbán Zoltán

 

Akár gyékényből is felcsavarhatjuk. Fotó:Orbán Zoltán

 

Meglepő, de egy erkélyen is békés az együttélés. Fotó: Orbán Zoltán

A mindennapokban azért nem figyelünk fel soktucatnyi fajuk képviselőire, mert ezek feltűnés nélkül, egyedül repkednek és nem támadékonyak. Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra, még inkább az ember által biztosított kaptárakra van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított hernyókat, rovarokat, pókokat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le.

Ilyen egy darázsgarázs belülről. Fotó: MME

A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a következő év tavaszán, a virágzás kezdetekor kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét. Ilyen lakókamrákat nagyon egyszerűen biztosíthatunk számukra az egyik legelképesztőbb természetvédelmi eszközzel, a darázsgarázzsal más néven méhecske hotellel. Ez lehet például 3–15 mm átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli vagy nádszálköteg. A magukat nem zavartató rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról figyelhetjük meg otthon, a munkahelyen vagy az oviban, iskolában.

Az MME honlapján lépésről-lépésre végig követheted, hogyan készítheted el saját rovarhoteled egyszerűen!

http://www.mme.hu/darazsgarazs_keszites

Limitált szériás, húsvéti termékeink

A Húsvét és a tavasz közös nevezője az újjászületés. A természet, a növények erőre kapása, kivirágzása, zöldbe borulása. Teljesen hatása alá kerülök a sötét, hideg telet követő illatáradatnak, a langyos szellőnek és a pirosító napsütésnek.

Éppen ezért a Seed Bonbonokat is a színek, formák sokszínűsége jellemzi. A különféle variációk nagyon jó alternatívát jelentenek a húsvéti ajándékok között. Olyan kollekciókat állítottunk össze, amelyek akár gyerekeknek, akár felnőtteknek is tökéletes húsvéti, tavaszi ajándék lehet. Épp szezonja van az ültetésnek, így biztos sikert aratunk egy húsvéti szettel. 🙂

Válaszd a nyuszi mintás 9 darabos díszdobozt kék, fehér vagy piros színben,

vagy éppen a répa formájú dobozkát, amelyet legközelebb élőben, az április 9-i kiskertpiacon tudsz megvásárolni. Mi ott leszünk egy óriás asztalnyi Seed Bonbonnal.

De akár egy mini fészket is készíthetsz papírból vagy zöld fűből, ahova beleteheted a kis Seed Bonbon  „tojásokat”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kellemes készülődést!

A nyuszis díszdobozt itt tudod megnézni.

show
Select your currency
HUF Magyar forint
EUR euró