Hónap: 2018 május
Természetbarát ajándéktippek Gyereknapra
Az irodai papírhulladékból készült magbonbonok nemcsak azért különlegesek, mert új dimenzióba helyezik a virág-növény ajándékozást, hanem nagyon jó eszköznek bizonyulnak arra, hogy a gyerekek közelebbről is megismerjék a növényeket.


A különféle, tetszetős csomagolásban található magbonbonokat éjszakára áztassuk egy fél pohárnyi vízbe, majd öntsük a fel/szétázott magbonbonokat a folyadékkal együtt virágföldbe (általános virágföldbe vagy palántaföldbe). Ha a magbonbon nem ázott szét teljesen, kézzel morzsoljuk szét. Ezután takargassuk be vékony földréteggel és locsoljuk meg.
Tegyük világos helyre, és az első napokban nagyon figyeljük, nehogy teljesen kiszáradjon a föld. Esővízzel vagy forralt (lehűtött) vízzel locsoljuk, mert a túl kemény csapvíz elsavasíthatja a földet. Ha megfelelőek a körülmények, néhány nap alatt már ki is bújnak a kis növénykék, melyeket 6-8 cm korukban akár szét is ültethetünk, ha túl sűrűn nőnek.
A növények gondozását végezzük közösen a gyerekekkel, akik nagy lelkesedéssel vannak a saját nevelte növények felé, és közben játékos formában megismerik, hogyan lesz az apró magokból élő zöld növény, majd színpompás virág.
Jó szórakozást kívánunk!
Gyereknapra ajánlott termékeink:
Csúzli szett – fenntartható erdőgazdálkodásból származó juharfa csúzli és 8 darab virágmagos maggolyóval

WWF válogatás hazai védett nagyragadozókkal (támogatói termék)

Vizslabarát (támogatói termék)

Ismerd meg a Seed Bonbon világát!🎄
Építsünk hotelt a méheknek és pillangóknak!
Seed Bonbon az Ecolife magazinban
A kapor egész nyáron át ültethető!
Minimális energiafelhasználás, kreativitás és kézimunka által egy teljesen új, dekoratív külsőt kapnak, így alkalmassá válnak arra, hogy különleges alkalmakkor örömet okozzanak. Örömet okozhatunk velük, hiszen szépek, de emellett még egy izgalmas küldetésük van: elültetve őket idővel élő növényként születnek újjá, és vagy zöld fűszernövényként vagy színes virágözönként lepik meg az ajándékozottakat.

Legutóbbi hozzászólások