Mitől környezetbarát termékcsalád a Seed Bonbon?
Számomra mindig is fontos volt a környezet és a természet védelme. Sok évig kiemelten ezzel a témával foglalkoztam újságíróként, szerkesztőként is, és abban is biztos voltam, hogy ha lesz egyszer egy saját termékem, az csakis egy környezetbarát termék lesz, ha törik, ha szakad.
És így is lett.
Hosszas kutakodás és mérlegelés után találtam rá a papír eme újrahasznosítási formájára, mely nemcsak, hogy örömet okoz, hanem még óvja is a környezetet. Ehhez szívből tudom adni a nevem, és minden részletével tudok azonosulni.
Az alapanyag
Az alapanyag kidobásra ítélt irodai papírhulladék, ami lehet nyomtatott jelentés, szerződés, irodai dokumentáció. A lényeg, hogy tiszta legyen, tehát ne legyen rajta semmilyen zsír vagy olajfolt, ételmaradék stb. A papír eljuttatása sok esetben kerékpárral történik (komolyan :)), de persze sokszor meg kell hozzá autó, hiszen a kerékpáros szállításnak is vannak korlátai.
A feldolgozás
Szinte 100%-ban fel lehet használni a hozott papírt, nem nagyon van benne selejt, kidobásra ítélt rész. Néhány fényesebb papír, ha belekerül, azt a szelektív szemétbe dobom, én nem használom fel.
Hogy a feldolgozásnál maradjunk. Vizet használok a megfelelő állagú alap elkészítéséhez, melyet azonban többszörösen újra és újra felhasználok (áztatásra, hígításra), végül pedig a kiskertbe öntöm a növényekre.
A magbonbonokat vagy natúr színükben formázom, vagy színezem őket. Ehhez természetes színezékeket, növényeket, pigmenteket és élelmiszeripari festékeket használok. Ezek mind a természetes környezetre teljesen ártalmatlanok.
Hulladékkezelés
Jelentősebb hulladéknak a kifogyott festékes dobozokat mondhatom a minimális hulladéktermelés mércéjén belül, ezeket is a műanyag szelektív szemetesbe gyűjtöm, de sokat fel is használ a kisfiam, szeret velük játszani, egy ideig legalábbis. J
Mint említettem, a gyártás során felhasznált vizet többször is hasznosítom, legvégül pedig kiöntöm a kiskertbe. A növények örömére.
A vetőmagok papírjait elteszem, dokumentálva van ugyanis, hogy milyen és mennyi mag kerül felhasználásra, ezért az még jó darabig nem kerül kidobásra (és ha majd egyszer úgy alakul, megy a papír szelektívbe, még szép.)
És a csomagolás
A bonbonos dobozaink Budapesten készülnek, nem utaznak sok száz vagy ezer kilométert a világban, ezzel sem terhelve a környezetet, és ezzel is támogatva egy hozzánk hasonló magyar vállalkozást. Annyi károsanyag kerül a levegőbe, amennyit havonta kb. 1-2 alkalommal megteszek a dobozokért Angyalföldről Óbudára. Ezt vállalom. A kapszlikat szintén itt szerzem be, 2 percnyi sétára, és nagyjából a legkardinálisabb beszerző utazások ebben ki is merülnek.
A dobozok mellett különféle kreatív papírokat és organzát is használok, főleg céges és esküvői alkalmakra rendelt Seed Bonbonokhoz. Nos, itt is jó a helyzet, mert az utcánkban van a nagyker, ahonnan ezeket beszerzem, szóval max. két kilométert kell használni az autót alkalomszerűen. A legtöbb dekor elem, kiegészítő, eszközök beszerzését többnyire az internetről rendelem (ez is jobb, mintha én püfögnék összevissza a városban-országban), de a szomszédos kreatív hobbibolt is remek beszerzési hely, csak beugrom kutyasétáltatás közben vagy mikor megyek a gyerekekért oviba, iskolába.
Zöld nyomda
Vannak olyan termékek is, amelyeket nyomdával készíttetünk. Ilyenek a képeslapok, köszönetkártyák, kísérőcédulák stb. Ezeket egy közeli (kerékpárral is elérhető) zöld nyomdával együttműködve készülnek. Ez a nyomda tanúsítvánnyal rendelkezik, mely igazolja, hogy a festékeik, gépeik, a nyomda üzemeltetése szigorú környezetvédelmi szempontoknak fel meg évről-évre, és a kötelező előírásokon túl is vannak saját zöld törekvéseik.
A szállítás
A termékek személyes átvételére is van lehetőség, de ha kell, elsétálok a postára és feladom a csomagot. A megrendelt termékeket igyekszem nem műanyag buborékos tasakban, hanem papírhulladékkal bélelt papírtasakban feladni, de ez nem minden esetben lehetséges (Pl. ha esős időt látok előre jósolni, biztosan buborékosan adom fel vagy ha nagyon sérülékeny a termék). A nagyobb, dobozos rendeléseket is mások által kidobásra ítélt, de természetesen tiszta és ép kartondobozokban szállítjuk, ezért lehet az, hogy egy megrendelés például (természetesen tiszta) cipősdobozban érkezik.
Remélem, ezzel a kis összeállítással látható, hogy mi nemcsak felaggattuk magukra a környezetbarát címkét, hanem valóban komolyan is gondoljuk. Még látok sok fejlődési, zöldítési pontot, amit szeretnék elérni, de ma ennek is tudok örülni. Annak meg még inkább, amikor látom, hogy egyre többen vagyunk, akiknek ezek az értékek fontosak, sőt alapvető értékek.
Legutóbbi hozzászólások